2012. augusztus 23., csütörtök

BESZÉLŐ KRISTÁLYFEJEK - AVAGY A KRISTÁLYKOPONYÁK REJTÉLYES VILÁGA

A KRISTÁLYOK VILÁGÁNAK ÉS AZ EGYETEMES TUDAT KÖZÖS TEREMTMÉNYEI E FEJ ALAKOT FORMÁLÓ TÁROLÓ-EDÉNYEK.
A LEGENDA SZERINT 13 KRISTÁLYFEJET HAGYTAK HÁTRA LETŰNT CIVILIZÁCIÓKBÓL ŐSEINK - MELYEK 2012.12.21-ÉN ÚJRA EGY KÖRT ALKOTNAK. EZZEL EGYÜTT - ÉS ENNEK HATÁSÁRA - MEGINDUL AZ EMBERISÉG TUDATSZINTJÉNEK FELEMELKEDÉSE.

VÉLEMÉNYEM SZERINT EZ A TUDATSZINT UGRÁS EGY VISZONYLAG HOSSZÚ FOLYAMAT SORÁN MEGY VÉGBE - MELY MÁR JAVÁBAN TART. A LEGENDA SZERINTI 13 KRISTÁLYKOPONYA EGYSÉGE NEM FELTÉTLENÜL FIZIKAI SZINTEN ÉRTELMEZENDŐ - HISZEN ALAPVETŐEN ENERGETIKAI FELADATOKAT LÁTNAK EL ÉS MINDEGYIKÜK EGY-EGY NÉP VAGY CIVILIZÁCIÓ TELJES TUDÁSÁT TÁROLJA MAGÁBAN.

A KELETKEZÉSÜKRŐL RENGETEGET ANYAG KERING A VILÁGHÁLÓN - JELENLEG SINCS BIZTOS INFORMÁCIÓNK ERRŐL. ALAPVETŐEN 2 RÉSZRE SZAKAD A VILÁG EZZEL A TÉMÁVAL KAPCSOLATBAN  - AZ INTUITÍV ÉS A TUDOMÁNYOS MEGKÖZELÍTÉS SZERINTIEKRE.

NEKEM EDDIG AZ ŐSI KRISTÁLYFEJEKNEK NEVEZETTEK KÖZÜL EGGYEL VOLT SZERENCSÉM TALÁLKOZNI - MÉGPEDIG AZZAL - AMELYIK A LONDONBAN - A BRITISH MUSEUM-BAN TALÁLHATÓ. (MEGJEGYZEM - A HALOTTI SZERTARTÁSOK KELLÉKEINEK - AZAZ A 'MEG NEM ÉRTETT TÁRGYAK' KÜLÖN TERMÉBEN - EGY FÉLREESŐ SAROKBAN!!) TUDOMÁNYOS VIZSGÁLATOK ALAPJÁN TALÁLTAK RAJTA KÉT PÁRHUZAMOS EGYENES VÉSETET - MELY EGYÉRTELMŰEN 20.SZÁZADI ELŐÁLLÍTÁSRA UTAL - MIVEL UGYE MOST ÉLJÜK A LEGFEJLETTEBB KORUNKAT. (MÁRMINT A HIVATALOS TUDOMÁNYOS NÉZŐPONT SZERINT!!)
SAJÁT TAPASZTALATOM ARRA A 10 PERCES KAPCSOLÓDÁSRA KORLÁTOZÓDIK - MELY ALATT ELÉG JELENTŐS ENERGIAMENNYISÉGET ADOTT ÁT ÉS EGYBEN ÜZENETEKET - MÉGPEDIG GONDOLATREZGÉSEK FORMÁJÁBAN. (AZ ALÁBBI KÉPEN Ő LÁTHATÓ)

AZT MINDENKÉPPEN TÉNYKÉNT KEZELHETJÜK - HOGY JELENLEG EGYRE TÖBB ÉS TÖBB KRISTÁLYKOPONYA KÉSZÜL A VILÁGON ÉS EGYRE TÖBBEN VÁLNAK ŐRZŐIKKÉ.
TAPASZTALATOM SZERINT ŐK VÁLASZTANAK MINKET AMINT ELÉRJÜK AZT A BELSŐ REZGÉSSZINTET - AMIVEL MÁR TUDNAK KAPCSOLÓDNI. ILYENKOR ÁLTALÁBAN JELENTKEZNEK - MELYNEK SZÁMOS FORMÁJA LEHET. ŐK MINDIG MEGTALÁLJÁK A SZÁMUKRA MEGFELELŐ ŐRZŐT.

A KRISTÁLYKOPONYÁK - AZAZ KRISTÁLYFEJEK EGYKORON RENDSZERT ALKOTTAK ITT A FÖLDÖN - MINDEN NÉPHEZ TARTOZOTT EGY "VEZETŐ" KRISTÁLYFEJ - AMELY KÖZVETLENÜL A FORRÁS-HOZ KAPCSOLÓDOTT ÉS KÜLÖNBÖZŐ ENERGETIKAI FELADATOKAT LÁTOTT EL. EZEN TÚL KÜLÖN FELADATOKRA SZAKOSODOTT KRISTÁLYFEJEK IS LÉTEZTEK NAGY SZÁMBAN - ENNEK ÚJJÁÉLEDÉSÉT TAPASZTALHATJUK JELEN KORUNKBAN.

A KRISTÁLYFEJEKKEL VALÓ KAPCSOLATFELVÉTEL SORÁN MÉLYEN REJLŐ BELSŐ FESZÜLTSÉGEKET OLDHATUNK FEL ÉS EZÁLTAL KÖNNYEBBEN TUDJUK BEFOGADNI A FELÉNK ÁRAMLÓ EGYETEMES TUDÁST - VAGY A BENNÜNK REJLŐT ELŐHOZNI (EZ MÁR CSAK NÉZŐPONT KÉRDÉSE..).

AMENNYIBEN ÚGY ÉRZED - HOGY SZERETNÉD FELFEDEZNI ÖNMAGAD A KRISTÁLYFEJEK VILÁGÁN KERESZTÜL - KÉRLEK LÁTOGASS EL A FÉSZBUKOS OLDALAMRA - AHOL AZ ÚJ ŐRZŐT KERESŐ KRISTÁLYFEJEK KÉPEIT RENDEZTEM EGY ALBUMBA - VAGY GYERE EL ÉS TAPASZTALD MEG A VELÜK VALÓ KAPCSOLATOT SZEMÉLYESEN EGY KEZELÉS KERETÉN BELÜL.

HAMAROSAN ÚJRA INDÍTOM A KRISTÁLYOK VILÁGA CÍMŰ KÉPZÉST - MELYNEK KERETÉN BELÜL A KRISTÁLYFEJEKKEL VALÓ TUDATOS MUNKÁT IS MEGISMERHETED!!!

BŐVEBBEN A BESZÉLŐ KRISTÁLYFEJEKRŐL ITT OLVASHATSZ:
beszelokristalyfej.blogspot.hu


2012. augusztus 20., hétfő

TERÁPIÁS FOGLALKOZÁS HELYSZÍNE

ÜDVÖZÖLLEK!
2018.szeptembertől a Visegrádi u. 38/B-ben válrak szeretettel az alábbi szolgáltatásaimmal: 
- Kvantum Érintés Terápia
- KRISTÁLYTERÁPIÁS KEZELÉS
-Quaroma Terápia
- Masszázs Esszenciális Olajokkal
- kapcsolatteremtés és összehangolódás A BESZÉLŐ KRISTÁLYFEJEKKEL


A KEZELÉSEKRE JELENTKEZÉS: 
Előzetes időpont egyeztetésre hívj a +36-20-5212-777-es telefonszámon vagy írj a kristalymag222@gmail.com email címre.



Theta Healing®


A ThetaHealing® technikával könnyen és gyorsan be tudjuk azonosítani tudatalattinkban rejtett hiedelmeinket azaz minden testi-lelki problémáink gyökerét - és képesek vagyunk azokat meggyógyítani fizikailag, mentálisan és spirituálisan. Ez azonnali változásokhoz vezet. Az eredmény figyelemre méltó javulást mutat egészségünkben -  jó közérzetünket tekintve és a mindennapjainkban.
  
MELYEK AZOK A TERÜLETEK, AHOL A THETAHEALING SEGÍTHET?
  • Fizikai betegségek és a mögöttük megbújó mentális, érzelmi traumák kezelése
  • Stressz-kezelés a kapcsolatokban, a munkahelyen vagy otthon
  • Önszabotáló minták, fóbiák, szenvedélybetegségek kezelése
  • Harag, sajnálat, neheztelés és egyéb traumák elengedése
  • Önbecsülés és bizalom újraépítése
  • Külső befolyásoló erők lebontása
  • A minőségi élet és körülményeinek megteremtése
  • Az ideális partner, munka, ház, élethelyzet megteremtése
  • Spirituális fejlődés
  • Fogyókúra, stb.stb…

A ThetaHealing segítségével újraépíthetitek az életed, s megkapod azokat az eszközöket is, melyekkel régi, negatív mintákat szabadíthatsz fel, s a helyükbe újakat, pozitívakat ültethetsz, hogy harmóniát, és egyensúlyt teremthess önmagadban.

SZERETETTEL VÁRLAK EGYÉNI- ÉS CSOPORTOS KONZULTÁCIÓRA!

Előzetes időpont egyeztetésre hívj a +36-30-4225-221-es számon vagy írj emailt: sztarszki@gmail.com

ThetaHealing® hivatalos angol nyelvű oldala.


ThetaHealing Institute of Knowledge®
Itt lehet rákeresni a gyakorló ThetaHealing® konzulensekre - így Rám is: ThetaHealing® Practitioner.

A ThetaHealing® képzései Magyarországon : http://theta-healing.hu - az Anahita Jóga- és Szellemi Központban!